Brassói aprópecsenye

Hozzávalók:
1/2 kg vagy 1 kg (attól függ, hogy hány személyre főzünk)  karaj vagy szűzpecsenye
egy kis darab szalonna
3-4 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma
1db kockákra vágott paradicsom
só (ízlés szerint)
bors (ízlés szerint)
majoranna (ízlés szerint)
1/2 kg vagy 1kg burgonya
Elkészítés:
A húst, szalonnát csíkokra vágjuk a vöröshagymát pedig félkarikákra. A hagymát olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a szalonnát. Ezután beletesszük a csíkokra vágott húst, egy kicsit pároljuk majd felöntjük vízzel. Közben feltesszük a burgonyát héjában főni. A húshoz hozzárakjuk a paradicsomot kockákra vágva,a fokhagymát, illetve a fűszereket ízlés szerint( amit később is pótolni lehet). Szükség esetén vizet adunk hozzá. Amikor a hús puha és az íze is finom akkor készen is vagyunk vele.
Amikor a burgonya is megfőtt lehúzzuk a héját, hasábokra vágjuk és forró olajban egy kicsit megpirítjuk, majd összekeverjük a hússal vagy mellé tálaljuk.
Sok sikert!:)

Leave a Reply


− 4 = egy

Itthun.hu Toplista Toplista